Kedves Vásárlóink! Regisztráció nélkül is vásárolhatnak, utánvétes vásárláskor lehet BANKKÁRTYÁVAL is fizetni a GLS futárnál! Köszönjük, KozmetikaOtthon csapata

Mit érdemes tudni a vörös fényterápiáról?

Mi is a fényterápia?
A fényterápia, más néven fotobiomoduláció, az a folyamat, amely során a fényből energia állítható elő – ez létfontosságú minden élőlény túléléséhez.
 
Hogyan működik a fényterápia?
A növények klorofilt használnak, hogy a napfényt táplálékká és energiává tudják alakítani fotoszintézis során, annak érdekében, hogy elősegítsék a növény virágzását. Ugyanez vonatkozik a bőrünkre is. A fény különböző hullámhosszú színei természetes, intracelluláris reakciókat váltanak ki bőrünkben. A fény minden színének más-más hullámhossza van, amely különböző mélységbe hatol be a bőrbe. Ezáltal egyedülálló energiát hoz létre, melynek a bőrbe hatolva pozitív biológiai hatásai vannak.
 
Fények típusai
Infravörös – szabad szemmel nem látható. Stimulálja a kötőszöveteket, ezzel növeli a kollagén és az elasztin termelést, serkenti a keringést, minimalizálja a pórusok megjelenését.
Vörös – Serkenti a szervezet természetes gyógyulási reakcióját. Növeli a kollagén és elasztin termelést, növeli a sejtek energiáját, csökkenti az oxidatív stressz okozta gyulladásokat és károsodásokat.
Borostyán - Nyugtatja a bőrt, javítja a fakó bőr megjelenését.
Zöld – Kezeli a bőr pigmentációját, csillapítja a gyulladást, segíti a törött hajszálereket.
Kék – Elpusztít néhány aknét előidéző baktériumot, csökkenti a faggyútermelést és nyugtatja a bőrt.
 
Mi a vörös fényterápia?
A vörös fényterápia olyan kezelés, amely segíti a bőr, az izomszövet és más testrészek gyógyulását. Alacsony vörös vagy infravörös közeli fényhatásának teszi ki Önt, amely számos kutatás és klinikai tanulmány által támogatott, bevált módszer a finom vonalak és ráncok csökkentésére. Esztétikai alkalmazások esetén a vörös fényt gyakran LED-eken (light emitting diódák) keresztül bocsátják ki, amelyek nagyon kevés hővel állítanak elő fényenergiát, így nem invazív, kényelmes élményt nyújtanak az ügyfélnek. Ez egy biztonságos és hatékony technológia azok számára, akik természetes módon szeretnék csökkenteni a finom vonalakat és a mély ráncokat, miközben javítják a bőr általános megjelenését. Az optimális vörös fényterápia eredménye rendszeres használat mellett érhető el, a finom vonalak és ráncok legszembetűnőbb csökkenése 6-8 hetes kezelés után következik be.
 
 
 
A vörös fényterápia klinikailag igazoltan:
• Csökkenti a finom vonalakat és ráncokat
• Fokozza a kollagén és elasztin termelést
• Csökkenti a hegek láthatóságát
• Javítja az arc textúráját
• Javítja a bőr színét
• Ideiglenesen fokozza a helyi keringést
• Növeli az ATP-termelést
• Elősegíti a sebgyógyulást
• Stimulálja a hajnövekedést
 
A vörös fényterápia eredete
Ahhoz, hogy a NASA megoldást találjon az űrben a növények termesztésére és az űrhajósok táplálására, növénybiológusok szakértelmét kérte, akik a LED-lámpákat javasolták megoldásnak. Miután a LED-ek sikeresnek bizonyultak a növények növekedésében, a NASA megvizsgálta a LED-terápia alkalmazását a szövetgyógyításban, és pozitív eredményeket kapott. Ez a kutatás ösztönözte az innovatív és nagy teljesítményű LED-ek kifejlesztését, amelyeket ma már számos orvosi és esztétikai kezelés során használnak.
 
Felvillanó fény vs. folyamatos hullámhossz kezelés
Egyes vörös fényterápiás eszközök a vörös fény felvillanását alkalmazzák a kezelés során, hogy erősebb és hatékonyabb kezelést biztosítsanak a vonalak és ráncok kezelésére. Ennek az az oka, hogy amikor az eszköz villan, csökkenti a bőr melegítési reakcióját, és lehetővé teszi, hogy a hullámhossz nagyobb teljesítménnyel mélyebbre hatoljon a szövetben.
A folyamatos hullámhossz-terápiát gyakrabban használják fájdalom kezelésére, mivel lehetővé teszi a sejtek ellazulását, csökkentve a fájdalmat és a gyulladást. A nagyobb esztétikai eredmények elérése érdekében pulzáló fényt használnak, hogy megakadályozzák ezt a relaxációt, és akár négyszeresére növeljék az ATP-t a villogó mechanizmussal. A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy amikor a sejteket pulzáló lézerfénnyel kezelték, akkor több fehérjét kezdtek termelni.
 
Vörös fényterápiás eszközök
A vörös fényterápiás eszközök népszerűsége az elmúlt években megnövekedett, mint könnyen használható, nem invazív, otthon is elvégezhető öregedésgátló kezelés. Az eszközök palettája a kisebb, koncentrált kezelőelemektől a hordható maszkokig és a teljes testet fedő panelekig terjed.
A vörös fényterápiás eszközöket az Egyesült Államokban az FDA és a nemzetközi irányító testületek szabályozzák, melyek szigorú tesztelést igényelnek és a legmagasabb biztonsági szabványokat érvényesítik az értékesítési engedély kibocsátásához. Azonban nem minden piacon értékesített eszköz az FDA által engedélyezett, hiszen nem minden készülék felel meg ezeknek a nemzetközi biztonsági előírásoknak.
A klinikai vizsgálatok olyan kötelezettségvállalások, amelyeket a cégek vállalnak, hogy bemutassák eszközeik valódi hatékonyságát – minden vizsgálatot szakemberek, például bőrgyógyászok felügyelnek és végeznek, hogy fenntartsák a termék érvényességét.
 
Fényterápiás eszközeink:
 
Forrás: https://www.mynuface.com/
 
 
Mit érdemes tudni a vörös fényterápiáról?
Ne maradjon le egyetlen egy akciónkról, újdonságunkról vagy hasznos tanácsunkról se!
Olyan új információkhoz juthat, amit még a barátnői sem ismernek!
Érdekel
Forradalmi eredmények az otthoni ránctalanítás terén! Bőrfiatalítás? Beszéljenek a tények és a képek!

Forradalmi eredmények az otthoni ránctalanítás terén! Bőrfiatalítás? Beszéljenek a tények és a képek!

A fiatalos arc megtartása évezredek óta kulcsfontosságú a hölgyek körében. A mendemondák szerint már Kleopátra is azon dolgozott, hogy szép...
Mit érdemes tudni a vörös fényterápiáról?

Mit érdemes tudni a vörös fényterápiáról?

Mi is a fényterápia? A fényterápia, más néven fotobiomoduláció, az a folyamat, amely során a fényből energia állítható elő – ez létfontosságú...
7&1 tévhit a villanófényes szőrtelenítés kapcsán, amit ideje rendbe tenni! IV.rész

7&1 tévhit a villanófényes szőrtelenítés kapcsán, amit ideje rendbe tenni! IV.rész

“Szolárium, napozás mellett nem lehet használni” - részben hamis A legtöbb gépre valóban igaz, hogy nem alkalmazható a fenti tevékenységek...
7&1 tévhit a villanófényes szőrtelenítés kapcsán, amit ideje rendbe tenni! III.rész

7&1 tévhit a villanófényes szőrtelenítés kapcsán, amit ideje rendbe tenni! III.rész

“Bármikor lehet használni” - hamis Az alábbi esetekben ne használjuk a lézeres és IPL szőrtelenítő gépet: • rozácia - orvosi véleményre...

Miért érdemes minket választani?

Több ezer elégedett vásárló, magas minőségű termékek, gyártók

Termékeinket saját magunk is teszteljük a gyári vizsgálatokon kívül, így nagy tapasztalattal rendelkezünk, termékpalettánkat folyamatosan a vásárlók és a piaci trendek igényei szerint bővítjük, így mindig a legkorszerűbb és legmodernebb készülék gyártók termékeit találhatóak oldalainkon.

6 gyár képviseletét látjuk el hazánkban

Az angol DEZAC csoport (Rio beauty, Bodi-Tek), az angol Cyden csoport (SmoothSkin), a német Hydas az amerikai Tria mellett a Japán UPBUTY és az Izraeli Pollogen termékei, melyek kizárólag prémium minőséget képviselnek. A készülékekre extra hosszú, 2 év magyarországi vevőbarát cseregaranciát vállalunk.

Mi tényleg saját raktárból dolgozunk, termékeinket 24 órán belül (munkanap) házhoz szállítjuk

Prémium futárszolgálat gyors kiszállítást végez akár Házhoz, Céghez, Csomagpontra, Futárainknál bankkártyával is lehet fizetni, valamint bemutatótermünkben személyesen is átvehetik a megrendelt termékeket.

100% magyar tulajdonú családi vállalkozás

Rugalmasság, gyorsaság, kedvesség, munkatársaink 11 éve tevékenykednek az otthoni kozmetikai gépek piacán, cégünk közel 8 éves múltra tekint vissza, ÚJ Győri bemutatótermünkben szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, ahol minden készüléket kipróbálhatnak.

Gyors és vevőbarát ügyintézés (ügyfélszolgálat)

Gyakorlott, felkészült munkatársaink személyre szabott tanácsadással és készülék ajánlással várják. Egyéb kérdésekben is készséggel állunk vásárlóink rendelkezésére.

RIO
TRIA
SmoothSkin
Lanaform
Hydas
DEESS
UPBUTY Japan
SVK Beauty France
Pollogen by Lumenis
Herbsgarden
Danielle by UPPERCANADA
www.kozmetikaotthon.hu

Bemutatóterem

9021 Győr, Szent István út 10/A.
(Iparkamara épülete az Ibis hotel előtt)

Partnerünk
RIO Beauty TRIA Beauty SmoothSkin
Bankkártyás fizetési szolgáltatónk
Elfogadott kártyák
Futárszolgálat
Szállító | A GLS gyorsan és biztonságban kiszállítja csomagját

Kedvezmény kupon

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy akcióinkról, újdonságainkról elsőként értesülj és megajándékozunk egy azonnal felhasználható 2 000 Ft értékű kuponnal!